2012. május 25., péntek

Franciaország: a nevető negyedik?

A bukmékerek szerint Franciaország a negyedik legesélyesebb nemzeti csapat az Eb-győzelemre, s erre a statisztikák sem cáfolnak rá, sőt. Ha kijönne a galloknak a lépés, az nemcsak óriási elégtételt jelentene számukra a legutóbbi két világversenyen elszenvedett csúnya bukásért, de megközelítenék minden idők legverhetetlenebb válogatottjait is. Amennyiben jól sikerül a felkészülésük, akkor 21 meccses szériával vághatnak neki a tornának, ahol aztán hat összecsapást szeretnének lejátszani.

Nem a spanyolok, nem a hollandok, és nem a németek, hanem a franciák rendelkeznek a leghosszabb, egészen pontosan 18 meccses veretlenségi sorozattal az Eb előtt. Első helyen jutottak tovább a selejtezők D jelű csoportjából, s a tesztmeccseken is remekeltek, Angliában és Németországban is nyerni tudtak, a leendő házigazdát, Ukrajnát egy 4-1-gyel lepték meg idegenben, még a brazilok is vesztesen távoztak a pályáról ellenük.

"Az eredmények önmagukért beszélnek. Nem volt egyszerű az újrakezdés a 2010-es, kudarccal végződő vébé után. Laurent Blanc és stábja önbizalmat adott, jöttek is az eredmények. Az angolok, a németek és a brazilok ellen is nyerni tudtunk. Az Eb megmutatja, mit is ér ez valójában. Az igazi jutalom az lenne, ha messzire jutnánk az Eb-n" - nyilatkozta a Lyon kapusa, a francia válogatott csapatkapitánya, Hugo Lloris.

Az utóbbi nagy tornák tapasztalata, hogy rendre olyan csapat győzedelmeskedett, amely több, mint tíz meccses veretlenséget mondhatott magáénak kiutazása előtt. Az olaszok a 2006-os vb-ig 18 meccsen keresztül egyszer sem buktak, a spanyolok a legutóbbi Eb előtt 16 (ezt később 35-re növelték), a vébé előtt 12 veretlen meccsel zárták a felkészülést. 2004 azonban szemet szúró ellenpélda: a görögök romba döntötték a papírformát, hiszen a torna előtt semmilyen jel nem mutatott arra, hogy akár a trófeáig is menetelhetnek.

Ebben a műfajban a spanyolok tartják a világrekordot 35 összecsapással, ezzel egyébként csak beállítaniuk sikerült Brazília 1993 és 1996 között elért csúcsát, megdönteni már nem tudták, Románia akadályozta meg őket ebben szűk három esztendeje.

"Soha nem volt célom a csapatkapitányi karszalag" - folytatta Lloris az uefa.com-nak adott videóinterjújában. "Ez egy elismerés, annak a jele, hogy bíznak bennem. Meg kell hálálnom ezt, meccsről meccsre bizonyítanom kell, hogy méltó vagyok rá. Négy vagy öt olyan játékos van, akit ilyen felelősséggel ruházhat fel a kapitány, én vagyok az egyik. 

Tényleg sok új arc van, akiknek ez lehet az első nagy tornájuk, és még hosszú évekig számíthatunk rájuk, dehát egy új korszakot nyitottunk. Blancra mindenben számíthatunk, játékosként is rengeteg tapasztalata van az ilyen nagy megméretésekről."

A gall kakasok vasárnap 21 órától Izland  ellen melegítenek Valenciennesben, jövő csütörtökön a szerbeket fogadják, szintén este kilenctől Reimsben. Három nappal az Eb kezdete előtt Észtország lesz a vendég az utolsó erőfelmérőn (Le Mans). A kontinensviadalon rögtön az angolokkal kezdenek, majd jön a házigazda Ukrajna, végül Ibrahimovic Svédországa. Aki továbbjut a csoportból, annak nagyon valószínű, hogy a spanyolokkal vagy az olaszokkal kell majd szembenéznie a legjobb nyolc között.

EB-CSAPATOK, JELENLEGI VERETLENSÉGI SOROZATOK:
Franciaország: 18
Írország: 12
Oroszország: 11
Ukrajna: 5
Lengyelország: 4
Csehország: 4
Portugália: 3
Spanyolország: 2
Svédország: 2
Hollandia: 1
Görögország: 1
Olaszország: 0
Horvátország: 0
Németország: 0
Anglia: 0
Dánia: 0

(Forrás:http://sporthirado.hu/cikk-labdarugas-franciaorszag_a_neveto_negyedik_-63088)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése