2012. január 31., kedd

Ronaldo és a portugál ajkúak...

Mai edzés képekben





Bugyibemutatót tartott Ribéry és Benzema egykori pillangója


2010-ben kis híján börtönbe került Franck Ribéry, a Bayern München francia válogatott sztárja, miután viszonyt kezdeményezett az akkor még kiskorú luxusprostituálttal, Zahia Dehárral. Amikor ugyanis az akkor alig 17 éves lány lebukott, magával rántotta „sztárvendégeit”, így Ribéry mellett a francia válogatott néhány nagy nevét, mint a Real Madridban játszó Karim Benzemát és a Sidney Govou-t (utóbbi azért mentesült a vádak alól, mert amikor ő találkozott a hölggyel, már épp betöltötte 18. életévét.)

Az alkalmanként olykor fél millió forintnak megfelelő frankot is fizető Franck ugyan azzal védekezett, hogy sokkal idősebbnek gondolta az alkalmi barátnőjét – a botrány botrány maradt. Azóta eltelt két év, Ribéryék (talán) lehiggadtak, Zahia pedig megkezdte a civil életét. Továbbra is maradva a rivaldafényben, most éppen a divat világában; a múlt héten Párizsban be is mutatta az első, saját tervezésű fehérnemű-kollekcióját.

A még mindig csak 19 éves marokkói származású francia lány a callgirl-élet után a divatszakmában próbálja meg kamatoztatni a kétes hírnevét, na meg persze a testi adottságait. Eleinte csak fotómodellként élte ki a benne rejlő exhibicionizmust, mára viszont már egy szinttel feljebb lépett és már divattervezőként is bizonyított. 

Benzema zsírcsökkentésbe fogott


Egy csillag zsírpárnák nélkül: Karim Benzema 12%-ról 9%-ra csökkentette testének zsírarányát egy táplálkozási szakember segítségével, mindezt izomveszteség nélkül. Így több levegőhöz jut majd a mérkőzéseken, és könnyebben fog tudni mozogni.

A francia támadó talán legjobb formáját nyújtja Madridba kerülése óta. Sok egyéb dolog mellett ebben az is szerepet játszhat, hogy csökkentette testében a zsír százalékos arányát, ezzel erősebb, gyorsabb és könnyebb lett.
Benzema egy táplálkozási szakértő által előírt diétával szabadult meg a feleslegtől, aminek az volt a lényege, hogy ne veszítsen az izomzatából. Az eredmény: Benzema lényegesen szálkásabb lett. A 9-10%-os zsírarány ráadásul lehetővé teszi, hogy a mozgás kevésbé fárasztó legyen számára, és több erőfeszítésre legyen képes, ezáltal futni is könnyebben, nagyobb sebességgel tud. Mindezek segíthetik abban, hogy jobban helyezkedjen, jobban bírja a mérkőzéseket, és minél nagyobb százalékban használja ki gólhelyzeteit. 
Mourinhónál különösen fontos az erőnlét, a portugál szereti, ha játékosai csúcsformában vannak. Benzemára ez most teljesen igaz, ráadásul a diéta hosszú távon a sérülések kockázatát is csökkenti. Az eredmények fenntartása érdekében a klub orvosainak tanácsait követve tovább dolgozik Benzema.
A fizikális javulás mellett fejben is nagyon rendben van a csatár: ebben nagy szerepe van a korábbi világklasszis játékosnak, Zidane-nak, aki sokat beszélget Benzemával, ezáltal növelve az önbizalmát. És persze segített neki megérteni, hogy mekkora kiváltság egy olyan nagy csapatban játszani, mint a Real Madrid.
Benzema a társai elmondása szerint egyre jobban illeszkedik a csapatba, sokat nevet, sokat beszél. És még fiatal csapattársának, Varane-nak is segít a beilleszkedésben.

Mai Marca címlap

2012. január 29., vasárnap

Dolores és a kis Junior a Bernabeuban






Real Madrid 3 - 1 Real Zaragoza - HQ képek

imagebam.com imagebam.com imagebam.com
imagebam.com imagebam.com imagebam.com
imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Ronaldo új cipője - “2011-2012 New Nike Mercurial Superfly III”

A Zaragoza ráijesztett a Real Madridra, de Ronaldóék simán nyertek

A Real Madrid korán hátrányba került, de még az első félidőben egyenlített és a másik játékrészben szerzett további két góljával 3-1-re legyőzte a vendég Real Zaragozát a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Pintér Ádám a kispadon foglalt helyet, de nem kapott lehetőséget a vendégeknél.



A 3. percben Ronaldo szabadrúgása nyitotta a találkozót, balról, 20 méterről tüzelt mellé. A folytatásban Benzema fejelt nagy helyzetben a kapu mellé, de a 11. percben lefagyott a madridiak arcáról a mosoly, egy vendégszabadrúgás után Aranda passzolt jobbról középre, ahol az üresen hagyott Lafita gurított a hálóba (0-1). A Real Madrid összeszedte magát, és a 32. percben egyenlített, Kakát indította remek ütemben Ricardo Carvalho, a brazil balról Roberto kesztyűje alatt a hosszú sarokba lőtt (1-1). A királyiak megnyomták a félidő hajráját, de a szünetig meg kellett elégedniük a döntetlennel.

A 49. percben viszont már vezetett a Real, Özil jobbról passzolt középre, Ronaldo a kapuba helyezett (2-1). Hét perc múlva Mesut Özil parádés góljával nőtt a királyiak előnye, Kaká tette tovább a labdát a a németnek, aki éles szögből lőtte ki a rövid sarkot (3-1). A végére leült a mérkőzés, a blancók félgőzzel futballoztak, de így sem forgott veszélyben győzelmük, az elején még a Mourinho-csapatra ráijesztő, sereghajtó Zaragozának pillanatai sem voltak a második félidőben.

A Real Madrid jelenleg nyolc ponttal vezet a később pályára lépő Barcelona előtt.


--------

Aitor Karanka: „Mindenki ismeri Cristiano fizikai állapotát és jellemző vonásait. Ronaldo folyamatosan gazdagítja tapasztalatát és ezt a csapata szükségleteihez alkalmazza. Tudjuk, milyen a a Bernabéu közönsége és mit akar, így egy ideje nem volt túl elfogadó vele, de ma ünnepelték és szinte szárnyalt. A javulás hatalmas lendületet hoz, és ha egy ilyen szintű játékos lendületbe kerül, el lehet képzelni, mit képes tenni a csapatáért."

Real Madrid 3 - 1 Real Zaragoza - animációk